A magyar cégek 90 százaléka emelte, vagy tervezi emelni idén a béreket. Háromnegyedük minden dolgozójának emeli a fizetését, ugyanakkor a béremelést adó cégek kétharmada csupán 5–10 százalék közötti bérfejlesztést tud végrehajtani – derül ki a Rewin kutatásából.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz olimpiai úszómedencénél is hatalmasabb reklámtáblát egy szélvihar csavarta ki a helyéről, amely a magasból házakra és egy forgalmas út melletti benzinkútra omlott.
Szerző(k): V. G.Már az első négy hónapban ötödével nőtt a magyar turisták vendégéjszakáinak száma Horvátországban az egy évvel korábbi, rekordnak számító időszakhoz képest, és hasonlóan emelkedő szintet várnak egész évben – közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi igazgatója kedden budapesti sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraEurópa gőzerővel készül az EP-választásokra, az uniós polgárok pedig bőven tisztában vannak azzal, hogy nagy a tét. Az ukrajnai háború felelősségteljesebbé tette az uniós lakosságot, nem igaz, hogy az átlagpolgárt nem érdekli a politika.
Szerző(k): H. A.A washingtoni adminisztráció száz százalékos vámot vet ki a kínai elektromos járművek behozatalára, 50 százalékot a kínai napelemekre és 25 százalékot bizonyos kínai acél- és alumíniumimportra.
Szerző(k): V. G.Május 21-én éjfélig lehet átnézni a NAV által elkészített szja-bevallási tervezetet. Ennek során módosítani, kiegészíteni és elfogadni lehet a bevallást, mely teendőket nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.
Szerző(k): Zádori BenceA magyarok június 15-én kezdenek Kölnben a svájciakkal.
Szerző(k): K. O.Ismét megjelent az évekkel ezelőtt tőzsdei influenszerként tevékenykedő Roaring Kitty, erre kedvenc részvényeinek az árfolyama az egekbe szökött, így sok kisbefektető rengeteg pénzt keresett. Közben a nagyok alig győzik fedezni a shortolt papírok veszteségeit.
Szerző(k): Kovács ÁdámA szervezők szerint a program nem feltétlen összeegyeztethető az Eb-re készülő válogatott felkészülésével.
Szerző(k): K. O.